ALAPÍTÓ OKIRAT

 Név: Magyar Könyvtárosok Egyesülete  (Cím: 1827 Budapest, Budavári Palota „F” épület) – képviseli Barátné dr. Hajdu Ágnes elnök, mint alapító, - a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi. V. törvény 3:378. § alapján - határozatlan időre

 

                                               ALAPÍTVÁNY

létrehozását határozta el a következők szerint:
 1. Az alapítvány neve: Informatika a Nemzeti Közszolgálatban és Könyvtárakban Ala-pítvány (a továbbiakban: alapítvány).
Rövidített neve: INKA

 2. Az alapítvány székhelye: 1195 Budapest, Batthyány u. 12. 9. e. 28.

 2.a. Az Alapítvány telephelye: 1101 Budapest X. ker. Hungária krt. 9-11.

 3. Az alapítvány célja:
 -hozzájárulni a Nemzeti Felsőoktatási Intézményekben és a Könyvtárakban (a továbbiakban: támogatottak) folyó képzés és tudományos munka    informa-tikai bázisá-nak fejlesztéséhez;
 -elősegíteni a támogatottak informatikai szakembereinek oktatását, valamint az informatikai képzésben résztvevők szakmai fejlődését;
 -hozzájárulni a nemzetközi követelményeknek megfelelő informatikai rendszerek, módszerek, eljárások megvalósításához, elterjesztéséhez,    úgy a könyvtárakban, mint a közszolgálati oktatásban.
 -hozzájárulni a támogatottak szakmai és társadalmi nyilvánosságban való megjele-néséhez,
 -hozzájárulni a közszolgálati képzés és könyvtári továbbképzések modernizációjához

 Az Alapítvány közhasznúsági besorolása: Közhasznú szervezet

 4. Az alapítvány céljainak megvalósítása érdekében:

 4.1.  A hazai és a nemzetközi információs rendszerekhez csatlakozást biztosító projekteket támogat és szervez.
A tudományos tevékenység, kutatás keretében a  különösen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, valamint a könyvtárak vonatkozásában a 1994. évi XL. törvény 3. § (1) bekezdés a) támogatja a tudományok művelését és a tudományos kutatások végzését
  j) tudományos programok és konferenciák szervezését támogatja
  l) felsőoktatási intézményekkel és közgyűjteményekkel kötött megállapodás alapján közreműködhet az oktatásban.
Könyvtárak vonatkozásában az 1997. évi CXL. törvény 60 § (3) bekezdés a) könyvtári szakemberek továbbképzése és iskolarendszeren kívüli képzése.

 4.1.1. Információs rendszerek fejlesztési, új rendszerek tervezési, szervezési, kivitele-zési, bevezetési projektjeit támogatja.

 4.1.2. A nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés keretében az alapít-vány vállalja a 1997. évi CXL. tv. módosításáról szóló 2011. évi CLXVI. tv. 50 § (1) : a könyvtárakban foglalkoztatott szakemberek szakmai tudásuk megújítása érdekében tovább-képzések szervezését.

 4.2. Az oktatás és képzés különböző formáinak szervezésével illetve támogatásával elősegíti a számítógépes hálózatok kezelésének és felhasználásának elterjesztését.

 4.2.1. Felnőttképzés- és egyéb oktatás keretében kiemelten foglalkozik a 2011. évi CCIV. törvény 2. § (3) bekezdés alapján a felsőoktatásban dolgozók szakirányú továbbképzésével, az 1997. évi CXL. törvény 55. § (1) bekezdés alapján, közgyűjteményekben dolgozókat
  g) segíti a digitális írástudás, az információs műveltség elsajátításában, az egész életen át tartó tanulás folyamatában,
  h) segíti az oktatásban, képzésben részt vevők információellátását, a tudományos kutatás és az adatbázisokból történő információkérés lehetőségét,
  i) kulturális, közösségi, közművelődési rendezvényeket és egyéb programokat szervezését támogatja, az 1997. évi CXL. törvény 60. § (1) bekezdés alapján
  d) a határon túli magyar könyvtárosok továbbképzésével, a 60. § (3) bekezdés alapján a) könyvtári szakemberek továbbképzésével és iskolarendszeren kívüli képzésével.

 4.3. Szervezi az oktatás és informatika eredményeit bemutató konferenciákat és támogatja, e témájú konferenciákon az oktatók, kutatók és hallgatók részvételét.

 4.4. Hozzájárul a támogatottak, oktatók-kutatók és hallgatók az informatika területén elért kiváló teljesítményének elismeréséhez
 
 4.5. Az oktatás és kutatás eredményeit bemutató konferenciák kiadványait finanszírozza, illetve biztosítja a konferenciák szükséges írott és elektronikus kiadványait és biztosítja a nyilvánosságot.

 4.6. A sport társadalmilag hasznos céljainak a támogatottak társadalmi nyilvánossága támogatásának érdekében a 2004. évi I. tv. a sportról 49. § c)- tömegsportot, valamint tömegsport versenyeket szervez és támogat, elősegíti az egészséges életmód és a szabadidősport gyakorlása feltételeinek megteremtését.

 4.7. Az alapítvány közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszé-lyeztetve vállalkozási tevékenységeket is folytat.

 4.8. Vállalkozásként, egyéb gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatást végez.

 5. Az alapítvány nyitott, ahhoz magyar és külföldi természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet csatlakozhat. A csatlakozó magánszemélyek pénzbeli, más csatlakozók pénzbeli és természetbeni adományokkal valamint vagyonrendeléssel élhetnek.
A csatlakozók a csatlakozással nem válnak alapítókká.

 6. Az alapítvány céljaira rendelt induló vagyon:
Az induló vagyon az alapító által rendelkezésre bocsátott 200.000,- Ft, azaz Kettőszázezer forint. Az alapító vállalja, hogy a jelen alapító okirat aláírásától számított 15 napon belül, a fenti összeget befizeti az alapítvány javára. Külföldi felajánlás esetén az alapítvány devizaszámlát nyit.

 7. Az alapítvány vagyonának kezelése és felhasználása:
   A működéshez szükséges anyagi eszközök forrásai:
 - a közhasznú tevékenység folytatásából származó bevétel,
 - az egyéb cél szerinti tevékenység folytatásából származó bevétel,
 - a vagyonjövedelem, az eszközök befektetésének bevétele,
 - alapítói tõke,
 - a vállalkozási jövedelem,
 - adomány, támogatás, pályázati bevétel,
 - egyéb bevételek.

 7.1. Az alapítvány induló vagyonából 150.000,-Ft-ot a működés megkezdéséhez felhasználhatóvá kell tenni, a maradék 50.000,-Ft-ot, továbbá a csatlakozók pénzbeli vagyonrendelésének 50%-át az alapítvány alaptőkéjébe kell helyezni mindaddig, amíg az alaptőke az 500 ezer forintot eléri. További működés során az alapítvány vagyonát 500,-eFt alá csökkenteni, csak rendkívüli esetben a kuratórium egyhangú döntésével lehet.

 7.1.1. Az alapítvány a vagyonát csak a 3. és 4. pontban felsorolt célok megvalósítására használhatja fel. A felhasználás módja lehet írásos kérelem alapján, vagy pályáztatás útján.

 7.2. Az alapítványhoz a későbbiek során csatlakozók adományait, befizetéseit a kuratórium köteles az alapítvány meglévő vagyonához csatolni. Az alapítvány céljára közvetlen fel nem használható és nem hasznosítható adományokat értékesíteni kell. Az értékesítésből befolyt összeget az alapítvány vagyonaként kell kezelni.

 7.3. Az alapítvány másodlagos jelleggel csakis olyan vállalkozói tevékenységet folytathat, amely nem veszélyezteti az alapítvány célját. A vállalkozás eredményeként létrejött nyereséget, kizárólag az alapítvány céljára és működésére használható fel.

 7.4. Az alapítvány közhasznú cél szerinti tevékenységéből származó, az egyéb célszerinti tevékenységéből származó vagyonát, valamint a vállalkozásból származó alapítványi vagyont elkülönítetten kell nyilvántartani.

 7.5. Ha az alapítvány részére felajánlott támogatás nem készpénz, vagy az adományozó a támogatást valamely feltételhez köti, akkor a felajánlás elfogadásáról a kuratórium dönt, és erről az adományozót értesíti.

 7.6. Az alapítvány átmenetileg szabad készpénzvagyona - a vállalkozás céljára fordított vagyont kivéve - csak az állam által garantált értékpapírokba fektethető be. A vásárolt értékpapírt a kuratórium köteles őrizni.

 7.7.  Az alapítvány vagyoni helyzete és bevételei ismeretében a kuratórium évente dönt az alapítvány céljához rendelt feladatokra fordítható pénzeszközök mértékéről és felhasználásáról.

 7.8.  A kuratórium a gazdálkodás során elért eredményt nem oszthatja fel, azt csak az okiratban meghatározott tevékenységekre fordíthatja.

 7.9 Az alapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. A Civil tv. 2. § 22. pontja szerint közvetlen politikai tevékenység: párt érdekében végzett politikai tevékenység, az országgyűlési képviselői válasz-táson történő jelöltállítás, a megyei, fővárosi önkormányzat képviselőtestületébe történő jelöltállítás, az Európai Parlament tagjának történő jelölés, a megyei jogú város képviselőtestületébe történő jelöltállítás, valamint a polgármester jelölése; nem minősül közvetlen
politikai tevékenységnek a külön törvényben meghatározott nemzetiségi szervezet által a helyi, illetve nemzetiségi önkormányzati képviselői választáson történő jelöltállítás, valamint a polgármester jelölése.

 7.10 Amennyiben az alapítvány befektetési tevékenységet végez a kuratórium Befekte-tési szabályzatot készít és azt egyhangúan fogadja el.
 
 8. Az alapítvány szervezete és működése:

 8.1. Az alapítványi vagyon kezelője és legfőbb döntést hozó szerve a kuratórium.

 8.2. A kuratórium 5 tagból áll.

 Az alapító okirat aláírásakor az alapító a kuratórium tagjainak felkérte:
 
 Elnök: Bakos Klára
 Lánykori név: Bakos Klára
 Anyja neve: Major Márta
 Lakáscím: 1195 Budapest, Batthyány u. 12. 9. e. 28.

 Titkár: Molnár Jánosné
 Lánykori név: Sándor Ilona
 Anyja neve: Gelsi Ilona
 Lakáscím: 2112 Veresegyház, Rét u. 22.
 
 Tagok: Prof. Dr. Kovács László
 Anyja neve: Boda Katalin
 Lakáscím: 2300. Ráckeve Zrínyi Miklós utca 16.

 Tagok: Siposné Prof. dr. Kecskeméthy Klára
 Lánykori név: dr. Kecskeméthy Klára
 Anyja neve: Skrabák Anna
 Lakáscím: 1048 Budapest, Lakkozó utca 41. I.1.

 Tagok: Horváth Tamás
 Anyja neve: Marsi Aranka
 Lakáscím: 1203 Budapest, Bíró Mihály u. 8 4/17.

 8.3. A kuratórium tagjait az alapító kéri fel határozott időre - legfeljebb 5 évre - az alapítványhoz csatlakozó jogi személyek által javasolt személyek valamint az alapítvány céljával egyetértő köztiszteletnek örvendő személyek közül. A kuratórium tagjainak felkérése az alapí-táskor 1 éves időtartamra szól.
 Az alapítvány kedvezményezettje és annak közeli hozzátartozója nem lehet a kuratórium tagja Az alapító és közeli hozzátartozói nem lehetnek többségben a kuratóriumban
 Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen sza-badságvesztés büntetésre ítéltek.
 Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit e foglalkozástól jogerősen eltiltottak.

 8.3.1. A vezető szerv határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki, vagy akinek közeli hozzátartozója, élettársa (a továbbiakban együtt: hozzátartozó) a határozat alapján
 a. akit a határozat kötelezettség vagy felelősség alól mentesít vagy a jogi személy terhére másfajta előnyben részesít;
 b. akivel a határozat szerint szerződést kell kötni;
 c. aki ellen a határozat alapján pert kell indítani;
 d. akinek olyan hozzátartozója érdekelt a döntésben, aki a jogi személynek nem tagja vagy alapítója;
 e. aki a döntésben érdekelt más szervezettel többségi befolyáson alapuló kapcsolatban áll; vagy
 f. aki egyébként személyesen érdekelt a döntésben.
 
 8.4. Ha a kuratórium bármely tagja a megbízási idő előtt kiválik, utódot csak a megbízási időből még fennmaradó időszakra lehet felkérni. A kuratórium elnökét és titkárát az alapító erre a tisztségre kéri fel.

 8.5. Amennyiben a kuratóriumi tagság a határozott idő előtt megszűnik,
az új kuratóriumi tagot az alapítók kérik fel. A felkérés feltételei: a felkért, a közhasznú szervezet megszűnését követő három évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki korábban olyan közhasznú szervezet vezető tisztségviselője volt - annak megszűnését megelőző két évben legalább egy évig -,
 a) amely jogutód nélkül szűnt meg úgy, hogy az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott adó- és vámtartozását nem egyenlítette ki,
 b) amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság jelentős összegű adóhiányt tárt fel,
 c) amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság üzletlezárás intézkedést alkalmazott, vagy üzletlezárást helyettesítő bírságot szabott ki,
 d) amelynek adószámát az állami adó- és vámhatóság az adózás rendjéről szóló törvény szerint felfüggesztette vagy törölte.

 8.6. A kuratórium kizárólagos hatáskörébe tartozik:
 -Az alapítvány szervezeti és működési rendjének megállapítása.
 -A kuratórium ügyrendjének megállapítása.
 -Döntés minden olyan ügyletről, amelynek értéke meghaladja az 1,- mFt-ot, azaz egymillió forintot.
 -Mindaz, amit az alapító okirat, vagy a szervezeti és működési szabályzat a kuratóri-um kizárólagos hatáskörébe utal.

 8.7. A kuratórium működése:
A kuratórium üléseit szükség szerint, de évente legalább kétszer tartja; az ülések öszszehívásáról a titkár, levezetéséről az elnök gondoskodik.
 -A kuratórium üléseinek összehívását az elnök, vagy bármely két kuratóriumi tag kezdeményezheti.
 -A kuratórium üléseinek összehívása írásban történik, amelyen a tervezett napirendek is szerepelnek. A meghívókat az érintetteknek legkésőbb az ülés megkezdése előtt 8 nappal kell megküldeni. Az ülések nyilvánosak azon bárki, külső érdeklődő részt vehet. A nyilvánosságot az érintett napirendi pont vonatkozásában lehet kizárni és az ott hozott döntést is nyilvánosságra kell hozni. A meghívó egy példánya az alapítvány hirdetőtábláján kifüggesztésre kerül, valamint az alapítvány portálján – az alapítvány hírei – menü alatt, is meg kell jeleníteni.
 -A kuratórium ülése akkor határozatképes, ha azon tagjainak több mint fele jelen van. Határozatképtelenség esetén a kuratórium ülését 30 napon belül ismét össze kell hívni.
 -A kuratórium határozatait nyílt szavazással általában szótöbbséggel hozza. A jelenlévők 2/3-ának szavazata szükséges az alapítvány szervezeti és működési szabályzatának és a kuratórium ügyrendjének elfogadásához. Az 1,-mFt (bruttó) értek alatti ügyekről az elnök dönt és következő ülésén tájékoztatja a kuratóriumot.
 -A kuratórium elnök önálló hatáskörében meghozott döntéseket is a Határozatok tárába be kell vezetni, az Alapítvány portálján meg kell jeleníteni és az érintetteket 15 napon belül igazolhatóan tájékoztatni kell.
 -Ha az alapítvány munkáltatóként is funkcionál, a munkáltatói jogokat az alapítvány alkalmazottaival szemben a kuratórium elnöke gyakorolja.

 8.8. Az éves beszámolót a kuratórium, nyílt szavazással, szótöbbséggel hagyja jóvá.
A beszámoló tartalmazza: a szöveges beszámoló mellett
 a) a mérleget (egyszerűsített mérleget)
 b) az eredménykimutatást (eredménylevezetést),
 c) a kiegészítő mellékletet.
A civil szervezet köteles a beszámolójával egyidejűleg közhasznúsági mellékletet is készíteni, amelyet a beszámolóval azonos módon köteles jóváhagyni, letétbe helyezni és közzétenni.

 8.9. Az éves beszámoló kuratóriumi ülést a tárgyévet követő május 20-ig le kell foly-tatni.

 8.10. A kuratórium, üléseiről jegyzőkönyvet vezet, melyekben kiemeli a döntéseket. Feltünteti azok tartalmát, időpontját, hatályát, a döntéshozó támogatók és ellenzők számarányát. A jegyzőkönyvekből a határozatokat a „határozatok tára” című nyil-vántartásba naprakészen kigyűjti. A határozatokról az érintetteket 15 napon belül írásban, igazolható módon értesíti.

 8.11.A határozatok tárát az érintettek megtekinthetik az alapítvány telephelyén. A beszámoló és a hozott határozatok az Alapítvány portálján kerülnek nyilvánosságra.

 8.12. Az alapítvány működésével kapcsolatos irataiba bárki betekinthet az alapítvány telephelyén. Az alapítvány működésének jelentősebb mozzanatait, szolgáltatásai igénybevételének módját, a beszámolót az Alapítvány a portálján jelenteti meg. http://www.inka-alap,hu

 8.13.Az alapítvány éves beszámolójának tényét, a beszámolót, a számviteli beszámolókat is, a megtekintés módját, az Alapítvány portálján közzéteszi.
 8.14. Az alapítvány cél szerinti juttatásait pályázat útján is alkalmazhatja. A pályázat kiírásában meg kell határozni a pályázat célját, tartalmát, a részvétel feltételit, elnyerhető támogatást, a beadás formátumát és határidejét. A pályázat elbírálásához a témában járatos szakemberekből legalább három fő bizottságot kell létrehozni.A bírálat szempontja, hogy a pályázat megfelel e a kiírt célnak. A bírálat eredményét az alapítvány portáján kell közzé tenni, valamint, írásban kell közölni a pályázókkal, a beadási határidőt követő 30 napon belül.  A pályázati feltételeket az Alapítvány honlapján jelenteti meg, melyről a MKE számítógép hálózatán is tájékoztatást ad.

 8.15. A kuratórium az alapítványt saját nevük alatt támogatókról nyilvántartást köteles vezetni. Ez a nyilvántartás is mindenki számára nyilvános, kivéve, ha a támogató kiköti, hogy a támogatás tényét, illetve a támogatás mértékét ne hozzák nyilvánosságra.

 8.16. Az alapítvány gazdálkodásának, szervezetének és működésének részletes szabályait a kuratórium által megalkotandó szervezeti és működési szabályzat tartalmazza.

 9. Felügyelő Bizottság.
Az Alapító a törvényes működtetés segítésére Felügyelő bizottságot hozott létre.
Az alapítvány felügyelő bizottsága 3 főből áll. A Felügyelő bizottság tagjait az alapító kéri fel határozott időre – a megbízásuk 2019. január 15-éig sól. A Felügyelő bizottság tagjai indokolt esetben visszahívhatók. A Felügyelő bizottság részletes ügyrendjét maga állapítja meg.
Az alapító a felügyelő bizottság tagjaira az alábbi személyeket kérte fel, akik a felkérést elfogadták.
 dr. Varga Mariann
 Anyja neve: Szendrői Anna
  Lakcím: 1147 Budapest, Kerékgyártó u. 1.

 Zsigáné Kóródy Judit
 Anyja neve: Maurer Magdolna
 Lakcím: 1038 Budapest Márton út. 12.

 Venyigéné Makrányi Margit
 Anyja neve: Kollár Margit
 Lakcím: 3580 Tiszaújváros, Babits Mihály u. 20.

Nem lehet a Felügyelő bizottság tagja az a személy, aki:
 a./ a kuratórium elnöke, vagy tagja,
 b./ az alapítvánnyal a megbízatásán kívül más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem rendelkezik,
 c./ az alapítvány célszerinti juttatásából részesül - kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat -, illetve,
 d./ az a./-c./ pontokban meghatározott személyek hozzátartozója.
A közhasznú szervezet megszűnését követő három évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki  korábban olyan közhasznú szervezet vezető tisztségviselője volt - annak megszűnését megelőző két évben legalább egy évig -,
 a) amely jogutód nélkül szűnt meg úgy, hogy az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott adó- és vámtartozását nem egyenlítette ki,
 b) amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság jelentős összegű adóhiányt tárt fel,
 c) amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság üzletlezárás intézkedést alkalmazott, vagy üzletlezárást helyettesítő bírságot szabott ki,
 d) amelynek adószámát az állami adó- és vámhatóság az adózás rendjéről szóló törvény szerint felfüggesztette, illetőleg törölte.
A Felügyelő bizottság tagjai tiszteletdíjban, illetve költségtérítésben részesülhetnek. A Felügyelő szerv tagjai megbízásukat az alapító okirathoz csatolt nyilatkozatuk értelmében vállalják.
 A Felügyelő bizottság elnökét a tagok maguk közül választják
A Felügyelő bizottság szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal ülésezik. Az ülések összehívását a Felügyelő bizottság elnöke végzi, de bármelyik tag is írásban kezdeményezheti. A tagokat a napirend közlésével az ülésnap előtt legalább nyolc nappal írásban értesíteni kell.
 A Felügyelő bizottság határozatképes, ha legalább két tagja jelen van. A határozatképtelenség esetén a megismételt ülést - azonos napirendi pontokkal - legalább egy napos időközökkel kell kitűzni. A határozathozatal nyílt savazással történik.
 A Felügyelő szerv tagjait egyenlő jogok és azonos kötelezettségek illetik meg, így különösen: jogosultak az Alapítvány működését és gazdálkodását ellenőrizni, az Alapítvány kuratóriumától jelentést, munkavállalóitól tájékoztatást kérni, Az Alapítvány könyveibe és irataiba betekinthetnek, azokat megvizsgálhatják. A Kuratórium ülésein tanácskozási joggal rész vehetnek, jogszabálysértés, vagy súlyos mulasztás esetén köteles a kuratóriumot tájékoztatni és annak összehívását kezdeményezni.
 
 A Kuratóriumot a felügyelő bizottság indítványára - annak megtételétől számított harminc napon belül - intézkedés céljából össze kell hívni. E határidő eredménytelen eltelte esetén a Kuratórium összehívására a felügyelő bizottság  is jogosult.
A Kuratóriumot 30 napon belül össze kell hívni. Ha a Kuratórium a törvényes működés helyreállítása érdekében a szükséges intézkedéseket nem teszi meg a Felügyelő bizottság köteles haladéktalanul értesíteni a törvényességi ellenőrzést ellátó szervet.
 A Felügyelő bizottság ülései általában nyilvánosak. Az ülésekről sorszámozott jegyzőkönyvet kell vezetni, határozatait ugyancsak sorszámozni kell.
A jegyzőkönyv tartalmazza: az ülés helyét, idejét, a jelenlevő tagok és meghívottak, valamint a jegyzőkönyvvezető nevét, a napirendet, a hozzászólásokat, az érdemi határozatokat és azok hatályát. A jegyzőkönyvet a Felügyelő szerv résztvevő tagjai aláírják.
 
 10. Az alapítvány képviselete:
 
 10.1. Az alapítvány képviselője a kuratórium elnöke.
 
 10.2. A bankszámla feletti rendelkezési jogot az alapítvány bírósági bejegyzése után az Alapítvány képviselője Bakos Klára (1195 Budapest, Batthyány u. 12. 9. e. 28.) a Kuratórium elnöke önállóan gyakorolja, akinek egyúttal önálló utalványozási joga is van. Akadályoztatása esetén - helyettesítési jogkörben ellátva - a bankszámla feletti rendelkezési jogot Molnár Jánosné (2112 Veresegyház, Rét u. 22.) és Horváth Tamás (1203 Budapest, Bíró Mihály u. 8 4/17) együttesen gyakorolja, akiknek egyúttal együttes utalványozási joguk is van.
  
 10.3. A kuratórium tagjai a megbízatásukat társadalmi munkában látják el, az alapítvány keretében kifejtett tevékenységükért költségtérítésre jogosultak.
 
 11. Az alapítvány megszűnik, ha: (3:403. §) a) az alapítvány a célját megvalósította, és az alapító új célt nem határozott meg;

 b) az alapítvány céljának megvalósítása lehetetlenné vált, és a cél módosítására vagy más alapítvánnyal való egyesülésre nincs mód; vagy
 c) az alapítvány három éven át a célja megvalósítása érdekében nem folytat tevékeny-séget.

 12. Az alapítvány megszűnésekor meglévő további vagyont a MKE tulajdonába kell adni.  3:404. § Az alapítvány jogutód nélküli megszűnése esetén a hitelezők kielégítése után megmaradó vagyon az alapító okiratban megjelölt személyt illeti, azzal, hogy az alapítót, a csatlakozót és az egyéb adományozót, továbbá ezek hozzátartozóit megillető vagyon nem haladhatja meg az alapító, a csatlakozó és az egyéb adományozó által az alapítványnak juttatott vagyont.
 
 13. Záró rendelkezések:

 13.1. A jelen Alapító Okirat érvényességéhez a Fővárosi Bíróság nyilvántartásba vétele szükséges.

 13.2. A jelen Alapító Okiratban a nem szabályozott kérdésekben a Ptk., az alapítványokra, valamint a közhasznú szervezetekre vonatkozó mindenkori hatályos törvényi előírások az irányadók.

 13.3. Az alapítók az alapító okiratba foglalt minden rendelkezésről egyetértésben döntenek.  A jelen alapítványt létrehozó okiratot magukra nézve kötelezőnek ismerik el.

 Igazolom, hogy az alapító okirat egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel a létetesitő okirat (módosítások alapján kialakult) hatályos tartalmának

Budapest, 2016. 12. ..

         
          / Barátné dr. Hajdu Ágnes /
           MKE elnöke
           Lakcím: 6728 Szeged, Baktói u. 97.


Előttünk, mint tanúk előtt:


1. Név: Molnár Jánosné
 Lakcím: 2112 Veresegyház, Rét u. 22.


2. Név: Hantal Zsófia
 Lakcím: 1116 Budapest, Verbéna u. 9.
.

Az alapító okirat egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okirat módosítások alapján hatályos tartalmának.

Budapest, 2016. 12. ..

      / Barátné dr. Hajdu Ágnes /
       MKE elnöke
      Lakcím: 6728 Szeged, Baktói u. 97

 

Download Free Designs http://bigtheme.net/ Free Websites Templates